Még nem regisztráltam

REGISZTRÁLOK

Közgyűlési miegymás
A társasházkezelők életében a közgyűlések időszaka mindig komoly megpróbáltatást jelent.
A közgyűlések hangulata nagyrészt az előkészítéstől, a közös képviselő egyéniségétől és a lakók összetételétől függ. A hangadók általában meghatározzák a ház sorsát. Sokszor fel sem mérik tetteik következményeit, a lényeg, hogy jól megmondják, hogy a véleményüket sokan hallják, de legfőképpen, hogy figyeljenek rájuk. Ők azok, akiknek a legtöbb közgyűlési kis színest is köszönhetjük. Külön fejezetet érdemel az a számvizsgáló bizottsági tag, akinek a szájától igencsak tartanak a lakók, ezért inkább mindent ráhagynak. Ha valaki kegyvesztetté válik nála, már búcsút is mondhat a nyugalmának, többé nem lesznek jogai, s levegőt is csak óvatosan és keveset vehet. Legutolsó attrakciója egy - szerinte - hirdetőtábla, a valóságban azonban egy cégtábla kihelyezése a homlokzatra, amely egyébként is ott volt, csak most egy méterrel...