Még nem regisztráltam

REGISZTRÁLOK

Együtt egyedül 2001-ben és 2007-ben
Kevés változtatással és egyértelmű szabályozással részben elkerülhetőek lennének a „lakáskatasztrófák”.

A 2001-es év szomorú rekordot döntött, elszaporodtak a lakástüzek. Általában a tüzek és robbanások következtében több lakás semmisül meg. Az elektronikus média általában ezekre az eseményekre lecsap a helyszínről tudósító, tájékoztatja a nézőket, illetve a hallgatókat. A szomorú eseményeknek szinte kivétel nélkül sebesültjei és halottai vannak.
A természeti katasztrófák és az emberi figyelmetlenségből bekövetkező katasztrófák következményei mindenkor önkormányzati, illetve állami beavatkozást igényelnek, a nagyközösség, vagyis a lakosság terhére. Továbbra is szakmai képtelenségnek tartjuk, hogy a lakóingatlanokon nincs egy minimális kötelező biztosítás, mely a katasztrófák bekövetkezésekor legalább részben fedezetet nyújtanak a költségekre.
A finanszírozáson kívül komoly probléma az, hogy a többlakásos társasházakban lakók szinte nem is ismerik egymást, lassan már …

Langer Iván


Változás 2007.

Az utóbbi évek statisztikái sem mutatnak kedvező képet. Szaporodtak a szénmonoxid mérgezés általi balesetek, a természeti katasztrófák okozta káresemények. A társasházak anyagi helyzete mellett a felelős tulajdonosi szemlélet hiánya az oka annak, hogy sok társasház …