Még nem regisztráltam

REGISZTRÁLOK

Adózás a régmúltban
Az adózást sosem fogadták örömmel, de már az őskorban is fellehetők a nyomai, az ókorban pedig az állami szervek fenntartására szedték.
Az adózás hosszú múltat tudhat maga mögött, kezdetei az emberi társadalom kialakulásáig vezethetők vissza. Az adó szükséges bevétel az állami feladatok ellátására. A gazdaság szereplői a múltban és a jelenben is ellenszolgáltatás nélkül, az állam által kikényszerített és különböző formában teljesített adóval járultak/járulnak hozzá a mindenkori kormányzat fenntartásához. A történelem folyamán számtalan adónem született, kezdetben az áruért védelem fejében, aztán számtalan formája jelent meg, a terményadótól a tizeden át a robotig, amikor munkával váltották meg a kirótt terhet, egészen a …