Még nem regisztráltam

REGISZTRÁLOK

A konferencián történt - az előadások összefoglalója
A Társasházi Magazin konferenciáján a még nem vagy csak igen szűk körben ismert technikai és szolgáltatásbeli újdonságokkal ismerkedhettek meg a résztvevők.
A háziasszony Kárpáti Ilona Mária megnyitó beszédében ismertette a technikai, technológiai újdonságok ismeretének fontosságát.

A társasházak számára ez megtakarítást jelenhet, amely a szűkös anyagi helyzetben fontos számukra. Kihangsúlyozta, hogy a konferencia előadói magyar találmányokról tartanak előadást. A rövid bevezetés után felkonferálta az első előadást, amelynek témája társasházak részére díjmentes távfelügyeleti szolgáltatás nyújtása, az előadó Bakai Ferenc, a Monsignore Security Kft., biztonságtechnikai vezetője volt.

Az előadó bevezetőjében elmondta, hogy a betörések szempontjából a lakótelepi lakások a legveszélyeztetettebbek, másodsorban a többemeletes bérházak lakásai, és utána következnek a családi házak. Az elkövetési idő általában négy és tíz perc közé tehető, elsődlegesen a megélhetési bűnőzök az elkövetők, de a bűnbandák által tervezett betörések is szokványosak. A statisztikai adatok alapján, az első helyen az óvatosság hiánya szerepel, a másodikon a környezet közömbössége, harmadik helyen pedig a szükséges vagyonvédelem elmulasztása.

A vagyonvédelmi eszközök sokfélék lehetnek, mechanikus...