Még nem regisztráltam

REGISZTRÁLOK

A konferencián történt
A sok törvényi változás és bírsággal is járó kötelezés szükségessé teszi a tájékozottságot, amihez a legtöbb muníciót a konferencia adhatja.
A konferencia háziasszonya, Kárpáti Ilona Mária köszöntőjében elmondta, hogy a témakörök összeállításánál elsődleges szempont volt, hogy kellő hasznosítható ismeretanyaggal, illetve munícióval lássák el a résztvevőket.

A konferencia címében a mit, mikor, hogyan és a rezsicsökkentés társai nem véletlen, mert nagyon sok változás történt. Az összes témakör erősen érinti a társasházakat, a társasházkezelőket és főleg a zsebüket. Ezek a törvények nem sikerültek tökéletesre, tehát remélhetőleg előbb-utóbb módosítják azokat. Bevezetőjét követően felkonferálta az első előadást, amelyet dr. Tóth T. Zoltán tartott a bírságveszéllyel is járó törvényi változásokról és társasházi mulasztásnál a fogyasztóvédelem feladatáról és hatásköréről.

Dr. Tóth T. Zoltán előszavában elmondta, sok minden változott a társasházi törvényben, illetve a kapcsolódó jogszabályokban az elmúlt év végétől egészen idén tavaszig, amelyeket egy-két példával próbált érthetőbbé tenni. Elsősorban a társasházi törvény módosításáról adott tájékoztatást, de a közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos minden, társasházat érintő változásról, a nemzeti eszközkezelőnek az újonnan kialakult gyakorlatáról, amely szintén …